Márta Renátó junior hallgató esszéje a decemberi tematikához kapcsolódóan: különböző kultúrák együttélése a nyelvben.

Az egyetemen a „Bevezetés a nyelvtudományba” című tárgynak volt a legmagasabb bukási rátája. Mintegy 70%-unk megbukik az első vizsgán. Ez egy alapozó és általában egy nagyon fontos tárgy. Sokan csak a figyelmetlenségnek köszönhetik a kudarcot: ezen a vizsgán koncentrálni kell.

A magyar nyelvben három darab ékezet meg egy betű egész sokat tud változtatni egy szó jelentésén. A címben szereplő két szó között például olybá tűnik, egész kicsike különbség van. A jelentésük mégis két ellentétes nyelvészeti fogalmat jelöl. Amikor a vizsgára készültem, ezt tanultam meg elsőnek a pidzsin és kreol nyelvek megkülönböztetése mellett.

A kétnyelvű – bilingvis – embereknek két anyanyelvük van. Hazánkban ez nagyon ritka, a Földön viszont mondhatni, egészen gyakori!

Svájcban négy hivatalos nyelv van, sok a vegyesházasság, teljesen normális, hogy apuka olaszul, anyuka németül beszél a kicsivel. Kanadában Québecben általában a franciát használják otthon az emberek, az utcán mégis angolul beszél mindenki mindenkivel. Elzászban születik meg a francia és német nyelv csodás elegye, amely nekem személyes kedvencem: “Was que c’est?”

Azonban maradjunk közel, maradjunk Budapesten. Az első lakótársam egy félolasz hölgy volt, akivel nagyon sokat beszélgettem bilingvisségéről. Elmondása szerint ő nem „szavakkal” gondolkozik, mint a legtöbb normális ember. Neki képek és érzelmek forognak a fejében; a két nyelve miatt. Változó, mikor melyik nyelv hangsúlyosabb az életében, hiszen amikor hazalátogat Szicíliába, az olasz kerül előtérbe, ha azonban visszatér Budapestre, pár napon belül ismét a magyar a reakciónyelve. Őt gyermekkora óta két nyelv vette körül.

Utazásaim során – Santorinin, 2014-ben – sikerült találkoznom egy debreceni hölggyel, aki 13 éve élt Görögországban. Ő volt az idegenvezetőnk, pár görög szót nekem is megtanított. Ez azért érdekes, mert neki viszont nem napok kellettek ahhoz, hogy az „alapbeállítása” áttérjen egyik nyelvről a másikra: neki ez beletelt 1-2 hétbe, valamint elmondása szerint ő mégis szavakkal, mondatokkal gondolkozik. Váltakozik azonban, hogy éppen görögül vagy magyarul. Az álmaiban sem felejti el az általa használt nyelveket, rendre különböző nyelveken álmodik.

A magam részéről elmondhatom, hogy én kettősnyelvű vagyok: nem két anyanyelvem van, csak egy, de annak két változata él bennem. Ez azt jelenti, hogy Budapesten minden további nélkül a magyar köznyelvet használom, amint viszont hazaérek vidékre, szépen váltok a tiszai nyelvjárásomra, amely olyan csodákra képes, mint: „Nagyon szíp vót a vacsora, asse tuttammá’, mit egyek!” Sokan ezt parasztosnak nevezik, pedig az Alföldön ez nagyon triviális.

Az esszém célja az volt, hogy újra elmondjam: nyelveket kell tanulni, mert hiába nem akarunk éppen lengyelül vagy dánul álmodni, a nemzetközi sajtó olvasásához, a világ egy másik nemzetének megértéséhez, megismeréséhez elengedhetetlen. A kultúra és tudás a nyelvnél kezdődik, mindennek alfája és omegája a kommunikáció! S milyen fontos a szép és illedelmes kommunikáció!

Márta Renátó