Bolyai Önképző Műhely

arti

Ösztöndíj a Bolyai által

Szilágyi Artúr, a Bolyai Műhely haladó csoportjának tagja idén elnyerte a Sólyom László által alapított Tehetség-ösztöndíjat. A műhelyen keresztül megpályázható ösztöndíjjal már július végén elkezdheti kutatásait az erdélyi Kászonban. Artúrral Demus Zsófia készített interjút.

A Tehetség-ösztöndíjat Sólyom László volt köztársasági elnök alapította 2011-ben. Az ösztöndíj lehetőséget ad három-négy tehetséges fiatal számára, hogy bármely külföldi intézményben tanulhassanak, kutathassanak, és havonta 2000 eurót biztosít egy éven át. Szilágyi Artúr szakmai tudásának bővítése érdekében vállalta, hogy egy évre elszakad Magyarországról, s megpályázza az ösztöndíjat.

Hogyan sikerült elnyerned a Tehetség-ösztöndíjat?

-Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden további nélkül el tudok szakadni egy évre itthonról, ezért döntöttem amellett, hogy megpályázom az ösztöndíjat. Szamai felkészültségem, s kutatási ambícióim bemutatásásra egy motivációs levelet és egy önéletrajzot küldtem be pályázati anyagként.

Az ösztöndíj a Tehetség-ösztöndíj nevet viseli, én nem mondanám magam különösen átlagon felüli képességűnek. De határozott érdeklődésem, és a tudomány iránti elkötelezettségem mindig újabb fejlődésre motivál, ezért az ösztöndíj megpályázásánál sem haboztam.

Milyen programon fogsz részt venni az ösztöndíj keretében?

-A Leideni Egyetem Környezettechnológia tanszékén szeretnék életciklus-vizsgálatot tanulni, és ehhez kapcsolódó kutatásokban részt venni. A részletes programot itt megtaláljátok. Ha bárki úgy érzi, hogy érdekli valamilyen kapcsolódó kutatási téma, akkor ne habozzatok megkeresni!

A pályázattal a műhely révén találkoztál, s a műhely jelöltjeként nyerted el az ösztöndíjat. Mindezek mellett mennyiben segített a Bom abban, hogy júliusban már Erdélyben kutathass?

– Bár a Bolyai Műhelyben sokszor nem jut egymásra annyi idő, amennyit szeretnénk adni (hiszen akkor a hét minden napját együtt töltenénk), de a törődést mindig lehet érezni. Az utóbbi két évben ez a vibráló, sokszor több kérdést felvető, mint megválaszoló közösség nagy támogatást jelentett nekem, és messze nem csak az ösztöndíjhoz. 

 

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Print

Kapcsolódó tartalmak

A Kossuth-szónokverseny bemutatja: HÍDÉPÍTÉS

26. Kossuth-szónokverseny: Hídépítés Online forduló: 2025. október 12-ig Döntő: Nemzeti Színház, 2025. november 15. 2025-ben a reformkor jegyében folytatódik a Kárpát-medencei Kossuth-szónokverseny. A Bolyai Műhely

Bon-BOM, 2025. október

2025-ben mutatta be a Netflix a Kamaszok (Adolescence) című brit pszichodráma-, pszichokrimi-sorozatot. Egy 13 éves fiút osztálytársa meggyilkolásával vádolnak. Mi történt valójában? A kivételes érzékenységű

Bon-BOM, 2025. szeptember

A Balaton déli partján vezető római úton rendezzük meg A római út művelődési-művészeti szabadegyetemet (4. Zamárdi szabadegyetem) – a teljes program, kivonatok, ismertetők, valamint a