A decemberi vizsga-hajrá és karácsonyváró sürgölődés után elkezdtünk egy új BOM-os évet. A vizsgaidőszak megtizedelte ugyan a társaságot, mégis szép számban megjelentünk. Enyhe, már-már tavaszias szombati nap volt, erősen fújt a szél. Jókedvűek voltunk, örültünk a találkozásnak, éreztük, most a BOM-ban is újraindul valami és sokminden vár ránk. Mindenki hozott magával valamit: ötletet, tervet, gondolatot, házi pálinkát, borsos-mézes kalácsot. Kérdéseket. Egy kis fát a parázsra.
Az Urániában Bán Frigyes: Egy talpalatnyi föld című filmjét néztük meg. A film Szabó Pál Lakodalom, Keresztelő, Bölcső regénytrilógiáját dolgozza fel. A Talpalatnyi föld a 30-as évek társadalmának, a paraszti világ küszködésének és kitörésének hőskölteménye. Az elnyomás és igazságtalanság zsákutcás társadalmát mutatja be. Minket kizökkentett: saját világunkból és problémáinkból egy „másik világba”, más értékrendszerbe kerültünk. Egyszerű, de nem könnyebb életet élő emberek, akiknek mindene a megélhetést nyújtó föld. Tehetős nagyurak, akik kedvükre kártyáznak pénzzel és emberi sorsokkal. Állandó küzdelem egy mindent fölülíró kétszavas törvényért: „Élni kell.” Mindez egy megható szerelmi történet köré épül: két ember egyszerű és megkérdőjelezhetetlen, már-már idilli kapcsolata köré, melyet párterápiák helyett a mindennapi megpróbáltatások tartottak egyben és vittek előre. Egy kapcsolat, melyben a másik ember nem eszköz, hanem cél, nem kérdőjel, hanem felbecsülhetetlen kincs.
A film után visszazökkentünk 21. századi, színes képernyős világunkba, megkísérelve összevetni azt a múlttal. Ebben segített Balázs Géza és Baranyai tanárnő előadása a népi irodalomról. Szó volt Petőfiről, Adyról, Móriczról, Kodályról, Bartókról és sok más értelmiségiről, akik észrevették a nép jelentőségét és megérezték jövőjét. Programjuk volt, hogy leírják és értelmezzék a jelenségeket, így született a szociográfia műfaja, mely átmenet a szépirodalom és a tudományos irodalom között. Illyés Gyuláról és a Puszták népéről is beszélgettünk: a pusztai emberről, általánosabban, a magyar emberről, az idősek problémáján, a társadalombiztosításon, a cigányság problémáján át egészen a magyar pesszimizmusig. Elgondolkodtunk, vajon boldogabb-e a mai társadalom a 30-as évek társadalmánál. Tudunk-e mit kezdeni lehetőségeinkkel, kapcsolatainkkal, a bennünket fenntartó és korlátozó társadalmi hálóval, vagy jobb volna, ha minden gondunk a jó magyar föld lenne. Mit örököltünk őseinktől és mit kezdjünk ezzel az örökséggel?
Közben a pálinka és a borsos-mézeskalács is fogyott és a PIM „kastélytermére” leszállt az este. Megállapítottuk, hogy a magyar pesszimizmus népbetegség ugyan, de művészetünk egy fontos inspirálója is egyben. Megfogadtuk, hogy a panaszáradatoknak következetesen ellenállunk (legfeljebb dalainkba oltjuk), és abból építkezünk, amink van.
Várjuk a folytatást.
