A film eredeti címe: Man to Man. 1870-ben játszódik egy afrikai dzsungelben és Angliában. Dr. Dogg „befog” két pigmeust, Angliába hozza, ott három tudós vizsgálni kezdi őket, hogy megtalálják a majom és az ember közötti láncszemet (evolucionizmus), kettejüket a tudományos siker vágya elvakítja, egyikőjük rájön, hogy nincs itt semmiféle láncszemről szó. Végül, az embrió kioperálása előtti pillanatban a másik is rájön, a harmadik azonban hajthatatlan marad. A fordulatos, kalandos, sőt tragikus történet végén Tokót megölik, párját újszülöttjével együtt dr. Dogg visszaviszi a dzsungelbe. A történetnek van valóságos alapja, a 19. századi Európában állatkertekben mutogattak fekete embereket…
Nekem a film – azon túl, hogy lélegzetelállítóan fordulatos – három dologról szól: a kulturális antropológiáról, vagyis az ember antropológiai-földrajzi-civilizációs fejlődésének különbségeiből fakadó konfliktusról, a kulturális evolúcióról (az emberi érzelmek jeleinek kereséséről), de leginkább a tudomány működéséről: hogy egy új felfedezésért, bejelentésért, sikerért (Tokónak mondják a kutatók: „te vagy az én Amerikám”) az ember mennyi mindenre képes. A skót Akadémia jól kimunkált képei számomra igen ismerősek voltak, e téren nem sok minden változott (hazai tapasztalataim vannak). Mondjuk, talán (!) emberekkel már nem, sorsokkal azonban igenis kísérleteznek, a tudományos sikeréért mindent elkövető (akár normálisnak tekinthető, de ezen a szinten rémisztően elszomorító) emberi magatartásformák állandóak. Csodálkoztam, hogy elsőre a bolyaisok egy réséznek egészen más szempont jött elő: szerintük a film elsősorban a fehér ember felsőbbrendűségéről szólt, hiszen a pigmeusok kapcsán fehér emberek vitatkoztak, sőt fehér ember (tudós) jött rá, hogy tévedtek, s ő igyekezett korrigálni a hibát. (Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe.) Erre a nagyon szép, tanulságos (tudományos szempontból itt-ott elnagyolt), ám ismétlem, kalandos, fordulatos filmre alig tértek ki, elkönyvelték „kosztümös-romantikus” filmnek. A „lélektől lélekig” szerkezetre azonban nagyon sokat (nem Tóth Árpád ugrott ki elsőnek). Ebből arra következtetek, hogy a vágy nagyon is megvan a „lelkek összekapcsolódására”, vannak tanulságos tantörténetek is, csak éppen tanulni nem akarunk. (R.: Régis Wargnier. Francia-dél-afrikai-angol filmdráma, 117 perc, 2005)
Köszönöm Kőhalmi Ferenc tanár úrnak, hogy felhívta erre a filmre a figyelmemet.
Balázs Géza
