Egy amerikai könyv, egy német film és egy magyar darab. Hogy mi a közös bennük? Mindhárom egy megtörtént és „túl sikeres” kísérleten alapszik – talán éppen ezért annyira megrázó, elgondolkodtató és valósághű a Bárka Színházban játszott A harmadik hullám című darab.
1969-ben az Amerikai Egyesült Államok egyik gimnáziumában egyszerűnek látszó, mégis bonyolult kérdéseket tettek fel Ron Jones történelemtanár óráján. Hogyan működhettek a koncentrációs táborok? Hogy engedhették meg az emberek, hogy polgártársaik jelentős részét elhurcolják? Hogyan hallgathattak ennyire a vezetőjükre? Ron Jones, hogy megmutassa az autokrácia működésének elvét, kísérletbe kezdett: az iskolán belül létrehozta a Harmadik Hullám nevű csoportot, melynek tagjai a lehető legnagyobb lelkesedéssel vetették bele magukat a jelvények, a jelszavak és a parancsok világába – hogy aztán feladják elvieket, az önálló gondolkodást, önmagukat. A kísérlet végül odáig fajult, hogy Jonesnak le kellett állítania, de a későbbiekben újságcikkeket jelentetett meg az esetről. Ezek alapján 1981-ben elkészült a The Wave című film, majd Todd Strasser írt belőle regényt, végül az egész esetet a Die Welle című film helyezte át német közegbe.
A történet ezek után jutott el Magyarországra a Bárka Színház révén – szó szerint és átvitt értelemben is. A dráma, melyet Tasnádi István írt, a jelenben és a hazánkban játszódik: a diákok káromkodnak, gyakran semmibe veszik tanáraikat és a Facebookot tekintik minden kezdetének és végének. Megismerjük az osztály álompárját, a mindenből viccet csináló, és éppen ezért nehezen komolyan vehető srácot, az „emós” lányt, mindenkinek a céltábláját, a buta „szőkét” (aki jelen esetben inkább vörös) és a határozott ellenállót is. Tasnádi igyekszik megjeleníteni a kamaszkorra jellemző különböző identitásokat, ezeket vegyíti a magyarokéval; így jön létre az „univerzális magyar igazság”, bármekkora ellentét is ez. Veszélyes modernizálni és áthelyezni egy történetet, mivel öncélú politizáláshoz vezethet, Tasnádinak ezt (szerintem) sikerült elkerülnie, cigánykérdés ide, nők munkavállalása oda. Ezek a magyar gondok, ha más köntösben is, de a világ nagy részén szintén jellemzőek.
A történet szerint Kristófnak, a diákok tanárának, az autokrácia működésének elvét kell megtanítania, ezért hozza létre a Harmadik Hullám nevű csoportot. Diákjai szavazata alapján ő lesz a vezető, ő adja az utasításokat, teremti meg a kollektív identitást – és bünteti meg azokat, akik nem vállalják a csoportba való tartozást. Végül ezt a magatartást átveszi a diáksereg nagy része, egyetlen erőteljes, sodró hullámot alkotva, melynek senki sem tud igazán ellenállni, akár belép a csoportba, akár kívülálló marad – akár a nézőtéren ül, kért-követelt kék ruhájában.
Ebben a darabban mindenki nagyszerű munkát végzett. Nem tudnék külön kiemelni egyetlen színészt sem, „tanár és diák” egyaránt tökéletesen hozza a rá osztott szerepet és embertípust, és az őket koordináló rendező, felöltöztető jelmeztervező, valamint mindennek az alapját adó drámaíró segítségével egy olyan fantasztikus és valósághű drámát adnak elő, amely még napokkal később is elgondolkoztat és vitára késztet, valamint kicsit a volt osztályomra emlékeztet. Azt hiszem, ez az „autokrácia” pozitív megvalósulása. (Persze, az is lehet, hogy a demokráciáé. A próbákon sajnos nem voltam ott.)
