„Lábjegyzetet készítettem egy zánkai estéli vitánkhoz, amely a szenvtelenség-kiüresítettség & szeretet kérdést kerülgette.”
Olvassátok figyelmesen Baranyai Katalin tanárnő írását.
Lábjegyzetet készítettem egy zánkai estéli vitánkhoz, amely a szenvtelenség-kiüresítettség & szeretet kérdést kerülgette.
Az idézett részlet a számomra jól ismeret Római muzsika c. esszéregényből való, Cs. Szabó László könyvének A levélváltás című fiktív (!) fejezetéből, annak utolsó lapjáról (MEK).
Amikor vitatkoztunk, nem volt kéznél a könyv, a Bibliát önmagában pedig sohasem használnám fegyverként, idézem tehát áttételekkel, és küldöm saját szavaim helyett. Értsétek jól!
„Lukács orvos Plutarkhosznak Boiótiában, üdvözlet.
„Mesterem volt Pál (jól írja Josephus Flavius), a betegem is, együtt vándoroltam és dolgoztam vele. Láttam csüggedni, néha kétségbeesni, füvekből csillapítókat főztem neki, sebeit borogattam. Szertelen ember volt. Tőle tanultam, hogy szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, s ismerejem az összes titkokat és minden tudományt, legyen akkora hitem, amely hegyeket mozgat ki helyükből, szeretet pedig nincs énbennem, semmi hasznom abból. Mert a szeretett mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, és soha el nem fogy.
Plutarkhosz levele Lukács orvosnak Rómában, üdvözlet.
Megrendített, amit a szeretetről írsz, nagy kár lenne, ha feledésbe merülne. Engedd meg tisztelt férfiú és kedves barátom, hogy beleszőjem készülő antológiámba a különböző vallások legszebb iratai közé. Már fiatalon, Egyiptomban hozzáláttam a gyűjtéshez; leveled zárórésze Ozirisz himnuszával s az orphikus énekekkel egyenlő.
Lukács orvos Plutarkhosznak Boiótiában, üdvözlet.
Nem engem olvastál, Pál egyik leveléből idéztem. Mellékelve küldöm teljes szövegét, mert hátha nem találkozunk már Rómában. Kérlek, hagyd ki a tervezett gyűjteményből; tudom, ő is erre kért volna. Ne érts félre, távol áll tőlünk a gőg. Feledni e szavakat nem fogják úgyse, ne félj, mához kétezer év múlva is mondják, nyitott sírok előtt, a megfosztottak vigaszára.
Máskülönben az élők hosszabban szenvedhetnének a haláltól, mint az, aki elmegy.”
