„Kevés olyan megrázó darabot láttam, mint a BOM-osok egy részével megnézett Blackbird. Valamilyen szinten még mindig nyomaszt, ha rá kell gondolnom, és fel kell dolgoznom, valószínűleg azért, mert egy olyan örökéletű bűnt hoz emberközelbe, amelyre nem tudunk nem bűnként gondolni…”

Ti hogy éltétek meg a darabot? Hargitai Ági beszámolója érdekes kérdéseket vet fel a pénteki színházi darabbal kapcsolatban.

Kevés olyan megrázó darabot láttam, mint a BOM-osok egy részével megnézett Blackbird. Valamilyen szinten még mindig nyomaszt, ha rá kell gondolnom, és fel kell dolgoznom, valószínűleg azért, mert egy olyan örökéletű bűnt hoz emberközelbe, amelyre nem tudunk nem bűnként gondolni.

A darab egy férfit és egy nőt mutat be, akik már tizenöt éve nem látták egymást, most pedig egy párbeszéd során próbálják feldolgozni és lezárni a múltat, rendezni az érzelmeiket vagy éppen elégtétellel könnyíteni magukon. Van mit megbeszélniük, rendezniük és lezárniuk, noha ez utóbbi szinte lehetetlennek látszik. Ugyanis tizenöt évvel ezelőtt a férfi negyven volt – a lány pedig tizenkettő…

Egy gyerek megrontása legalább az egyik félt tönkreteszi testileg és érzelmileg, ebben az esetben mindkét fél nagyon sokat sérült. A férfi főszereplő, Ray, kezdetben mintha csak a börtön után nehezen felépített egzisztenciáját védené, és hárítana: a nőt, a múltat, a felelősséget. Aztán megjelenik egy másik oldala is, az az énje, akinek elhiszem, hogy szerette a lányt, nem csak a vágyait elégítette ki – vagy, hogy a bűntudata miatt bebeszéli magának, hogy szerette a lányt, és nem csak a vágyait elégítette ki. (Nehéz tragikus hősként kezelni egy olyan férfit, akit alapvetően elítélek a tetteiért és a felelőtlenségéért.)

A női főszeplőn, Unán már az első pillanatban látszik, hogy mennyire labilis, ez később szinte az őrületbe csap át. Kérdései, gesztusai, látszólagos magabiztossága először azt az érzetet kelti, hogy felülkerekedik Rayn, ő alakítja a párbeszédet, elégtételt tud venni a másikon – aztán persze kiderül, hogy mennyire függ a férfitól. Ő teljesen átlátszóvá válik, míg Rayjel kapcsolatban a darab végén is maradnak kérdések az emberben, részben valószínűleg a megbélyegzettsége miatt. Szerette vagy nem? Megint megtenné vagy felelősségteljesebb lenne? Megint megteszi vagy…?

Sajnos az előadás után nem tudtuk rendesen átbeszélni az élményeket. Ennek ellenére hallottam eltérő véleményeket: vannak, akik szerint a férfié volt a felelősség, megint mások szerint a kislány túl tudatos volt ahhoz, hogy ne legyen tisztában vele, mit csinál. Azonban hallottam olyan véleményt is, amellyel biztosan mindenki egyetért: a kevés szereplős darabok gyakran nagyobb (sokk)hatással vannak a nézőkre, mint sokszereplős társaik; a Blackbird színészei, Pető Kata és Mucsi Pál pedig nagyszerűen játszanak.