Ha valaki azt hinné, hogy lehetetlen órákig fontos és érdekes dolgokról beszélgetni egy biokémikussal, az téved. A Bolyai Önképző Műhely néhány hallgatója és két tanára teljesítette a kihívást.
Ha valaki azt hinné, hogy lehetetlen órákig fontos és érdekes dolgokról beszélgetni egy biokémikussal, az téved. A Bolyai Önképző Műhely néhány hallgatója és két tanára teljesítette a kihívást.
Alapvetően kihívásnak tekinthető volt már az is, ahogy eljutottunk az esemény helyszínére; pénteken hűlt le igazán a levegő először, ez sokakat elriasztott. Juhász András tanár úr otthonában fogadott minket egy nagy adag zsíros kenyérrel, na és persze az előadóval, beszélgetőpartnerünkkel, dr. Perczel Andrással. Mivel a résztvevők közül (a Bolyaihoz méltóan) mindannyian más-más területen mozgunk otthonosan, így eleinte feszengve kezdtünk bele az esti programba, azonban professzor úr laza hangvételű, interaktív előadása feloldotta ezt a feszültséget. Bevallom őszintén, nem tudom visszaidézni azokat a fogalmakat és a szakmai tartalmat, amit a prezentáció alatt nekünk elmondott, viszont az biztos, hogy sok kis érdekes információval gazdagodtunk. Tudjuk például, hogy mi az a dajkafehérje, és azt is, hogy mennyire fontos volna jobban megismerni a működését.
A lényeg azonban nem a szakmaiság volt pénteken este, hanem a közös beszélgetés az „élet nagy dolgairól”. Sokféle látásmódot megismerhetünk egy-egy kérdés átbeszélése során: a művészét, a tudósét, a vallásosét, a kétkedőét, az optimistáét, a racionalistáét. Téma volt a kötöttségekhez való viszonyulásunk (jó-e, rossz-e, egyáltalán mi számít kötöttségnek, meg lehet-e tőluk szabadulni, és ha igen, érdemes-e), az itthon maradni vagy külföldre távozni dilemmája (ez manapság az átlagosnál többször felvetődő probléma, gondoljunk csak az éppen esedékes diáktüntetésekre a felsőoktatás átalakítása nyomán). Utóbbi témakör kellően megosztotta a társaságot, főleg a fiatalabbak és a tapasztaltabb korosztályt képviselők között voltak véleménykülönbségek. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy pálfordulás senkiben sem következett be (senki nem lett az este alatt világpolgár-szemléletűből lokálpatrióta vagy fordítva), de mindkét oldal elgondolkodtató érveket hozott fel saját elképzeléseik alátámasztására, és ezzel mindenki számára építő beszélgetést hoztunk létre. Nehéz külön-külön témákra bontani az estét, hiszen a diskurzusok asszociációval kanyarodtak egyik-másik irányba, ennek ellenére ki kell még emelni a vallásosság, az istenhit kérdését. Sokan azt gondolják, hogy a legnagyobb tudósok, a természet magasabb fokú ismerete és racionálisabb gondolkodásuk miatt nem hisznek Istenben, ez azonban hatalmas tévedés, Perczel András is mélyen vallásosnak vallja magát. A fiatalok körében egyre inkább elveszőben van a hívő életmód, és ez önmagában többségében azt is jelenti, hogy más dolgokban is nehezebben hisznek (például önmagukban).
Hosszúra nyúlt a beszélgetés, este 11 óra elmúlt már, amikor elhagytuk Juhász tanár úr otthonát. Ezúton is szeretnénk megköszönni neki a szíves vendéglátást, illetve hálásak vagyunk dr. Perczel Andrásnak is, hogy ilyen sok időt szánt ránk, mindannyian sok-sok tapasztalattal gyarapodtunk.
