A Búcsúzás című filmről, melyet a Bolyai tagjai a decemberi foglalkozáson nézhettek meg, írt Balázs Géza tanárúr a blogjára. Írása most itt is olvasható.
Két címe is van a filmnek: eredetileg Búcsúzás Matyurától, de csak annyi maradt belőle Búcsúzás. Larisza Sepityko filmjét, a rendezőnő tragikus halála miatt férje, Elem Klimov fejezte be, így lett kétszeres a búcsúzás. Matyura egy szibériai, vízerőmű miatt elárasztásra ítélt falu. Az utolsó napok: kaszálás, a falu nagy ünnepe, a fürdés, Darja utoljára kitakarítja a házat. Először a gyerekek mennek el, s vannak, akik nem tudnak elszakadni. A szent fát nem tudják kivágni, ledózerolni, sőt felgyújtani sem. Amikor visszamennek az ottmaradottakért, eltévednek a ködben. Már nincs semmilyen irány. 1981-ben készült a film… – A film a sokszoros búcsú: búcsú egy bájos falutól, búcsú egy hagyományos, élhető világtól, búcsú talán Földünktől (hiszen az egyik kép egy Szojuz űrhajóról mutatja a Földet, amelyet így teszünk tönkre). Egy nagy film az emberből előhívja a saját kultúrájának búcsúit: Derenk, Nagygéc, Gyűrűfű, Ormánság, Bözödújfalu. Meg a személyeset is: amikor 1990. június 30-án utolsóként bezártam a Keresztúri út 4. kapuját, valójában életem első harmadát, s akkor ugyanazt éreztem, amit a matyuraiak: a szívemből téptek ki egy darabot. Azóta megszoktam a búcsúzást. – Tanítványaim pedig azt mondják, mára megváltozott a szülőföldhöz való viszony. Még próbálok érvelni a cicákkal, kiket otthagytak, meg a tehénkével, akit a lakótelepen simogatnak, de azt hiszem, hiába… (Elen Klimov, Búcsúzás, szovjet film, 1981.)
