„Kellemes meglepetés volt számomra a János passió-koncertfilm, melyet a legutóbbi foglalkozáson néztünk. Peter Sellers rendezése rá jellemző módon szokatlan és modern volt, és számomra talán az volt a legnagyobb meglepetés, hogy ez egyáltalán nem zavart.”
Kellemes meglepetés volt számomra a János passió-koncertfilm, melyet a legutóbbi foglalkozáson néztünk. Peter Sellers rendezése rá jellemző módon szokatlan és modern volt, és számomra talán az volt a legnagyobb meglepetés, hogy ez egyáltalán nem zavart.
Nem is az előadás tartalma vagy megvalósítása váltotta ki bennem a legerősebb reakciót és önvizsgálatot, hanem fonák módon pont a saját hozzáállásom: általánosságban az ortodoxia és a klasszikus megvalósítás az, ami közel áll hozzám – gyakran érzem úgy, hogy napjaink kreatív újraértelmezései indokolatlanul és öncélúan frivolok, ráadásul egyes tartalmi elemeket is eltorzítanak.
A l’art pour l’art még rendben is lenne, de a l’posztmodern pour l’posztmodern [sic!] már nehezebben elfogadható számomra.
A Sellers-rendezés azonban segített abban, hogy érdekes kapcsolatot és összefüggést találjak a nagyon is kívánatos közérthető ismeretterjesztő munkák – legyen ez oktató anyag vagy újságírói tevékenység – és a kézzelfoghatóvá tett művészi alkotások között. Jó esetben ugyanis mindkettő ugyanazon elvek mentén mozog: új fénytörésbe helyezi a létező információanyagot, és olyan közvetítői formát talál neki, amely közérthető és könnyen fogyasztható. Ez igényel egyfajta szerénységet, ami tapasztalataim szerint a legtöbb modern rendezésből hiányzik – sokszor ugyanis a mondanivaló kidomborítása helyett az újszerű és látványos megoldások célja csupán annyi, hogy a készítők saját kiváló(nak hitt) ötleteinek adjanak teret az eredeti alkotás gondolatai helyett.
Ezért is volt olyan meglepő és pozitív élmény a minimalista, alapvetően abszolút klasszikus eszközökkel élő, az eredeti alkotásnak „alájátszó” és arra nem rátromfolni próbáló, de mégis minden ízében modern rendezést látni. Nem voltak hatalmas, költséges kosztümök, sem óriási barokk díszletek, de mégis sikerült szavak nélkül mindent elmondania, amit közölni érdemes – a mezítlábas Jézus, a fények, a kórus bonyolult koreográfiája mind az eredeti üzenet amplifikációjáról szólt.
Még a végén kiderül, hogy vannak szerény rendezők. Igazán jézusi – és megnyugtató.
