Balázs Géza Szikrázó tehetség című írása olvasható az Új Köznevelés 2014/4. számában, itt.
Az írás rövidített változatát itt is közreadjuk, csak kattinson a címre!
Az antropológia, az ember tudománya arra is tanít, hogy a jelenségek magyarázatában törekedjünk a legegyszerűbb megoldásokra. A tudósok hajlamosak bonyolult magyarázatokra, a mindennapi emberek is sokszor túlbonyolítják az ügyeiket. Nem beszélve a mindennapi embereket védeni hivatott bürokráciától, amely gyakorlatilag felépít egy élhetetlen, nem embernek való, párhuzamos világot. Már sajátos nyelve, nyelvtana is van: a bürokratikus stílus, avagy ahogy elődeink nevezték: bikkfanyelv. Beletörik az ember bicskája… Egyre nagyobb művészet egyszerűen elmondani, végrehajtani a feladatainkat.
A tehetségről korábban kevesebbet beszéltek. Azután megjelent a tehetség mérése egyre rafináltabb módszerekkel. Dicsekedni is szokás az IQ-val. S mivel néhány nagy IQ-s személyiség dicstelennek mutatkozott, kidolgoztak még finomabb módszereket a tehetség árnyalására. A tehetség kérdése értelemszerűen a nevelésben a legfontosabb. „Ez a gyerek tehetséges” mondta valamikor a tanító néni a szülőknek, s ennél nagyobb dicséret nem volt. Nem volt tehetségfejlesztés, tehetséggondozás. A „tehetségjelenség” terjedésének legfőbb bizonyítékai az egyre összetettebb nyelvi megnyilvánulások: tehetségpont, tehetséghíd, tehetségnagykövet. Ennek akár örvendhetnénk is, ha közben nem nyerne egyre nagyobb teret az egyszerű, mindennapi tehetségfelfedezésben a tehetetlenség.
A tehetségfelfedezésben is a legegyszerűbb megoldások a legfontosabbak. Például: az odafigyelés, az empátia. Meglátni valakiben a tehetséget. Még egyszerűbben: a szikrát. Mert lehet, hogy a szülő nem látja meg, egyszerűen azért, mert nincs akkora összehasonlítási alapja. Vagy azért, mert éppen túláradó szeretetéből vagy puszta jóindulatból bele akarja látni vágyait.
Tehát a legfontosabb az a bizonyos szikra. Felvillanhat már a legelső mozdulatokban, tevékenységekben, szavakban, időtöltésben, csak észre kell venni. A szikra azért is pontos képi kifejezés, mert egyszerre van benne a fellobbanás, a fény, a csillogás, egy nagy tűz (újabb metafora) ígérete. A gyermekben fölfedezhető, fényhez hasonlított jelenség („fellobbanó tehetség”, „szikrázó tehetség”) a tartalmas, boldog élet és társadalom alapja. Hogy nem kell túlzottan misztifikálni, kategorizálni, külön kasztként meghatározni a tehetséget, mutatja a szó eredete és szócsaládjának vizsgálata. Tehetség. Alapja a legáltalánosabb emberi cselekvéseket magában foglaló tesz ige. A ható képző arra figyelmeztet, hogy ehhez a kibontakoztatás lehetősége kapcsolódik. Az ember alapvetően cselekszik, „tesz” és ezt növelhetik („nevelhetik”) további, a kultúra és körülmények által segített lehetőségek. A szó végére illesztett képző összefoglaló jelentőségűvé avatja az alapvető, általános jelentésű szót. Azt sugallja, hogy a cselekvésnek, „tevésnek” lehetséges magasabb, emelkedettebb szintje. A tehetség szó boncolgatása a legegyszerűbb magyarázatra is rávilágít. Ha a tesz szó tövéből másik irányba indulunk el, könnyen fölépíthetjük a tevékenység szót is, mely láthatóan kapcsolatban van a tehetséggel. A tudomány csak megerősíteni tudja a régi pedagógiai mondást:
Mindenkiben ott van a tehetség. Azért van ott, mert a cselekvés, a tevékenység vágya alapvető emberi tulajdonság. Csak az a kérdés, hogy észrevesszük-e és jól értelmezzük-e azt a bizonyos a szikrát.
(Kép forrása: http://goldwallpaperfree.blogspot.hu/2012/04/gold-sparkle-wallpaper.html)
