Bolyai Önképző Műhely

Decemberi BOM-találkozó

a motoros

A november hipp-hopp elrepült, és december 1-jén ismét egy bolyais napra virradtunk. Reggel kilenckor találkozott a csapat az Uránia előtt, hogy megkezdje egy újabb érdekes és tartalmas téma boncolgatását, melyet A motoros naplója című film és Cervantes Don Quijote című regénye adott. Miután délben elfogyasztottuk ebédünket az Építész Pincében, a Petőfi Irodalmi Múzeumban gyűltünk össze, […]

Élet(m)érték-rendszer

Ismerkedés a Bolyai-körrel – Benyomások és (ön)reflexió az első két foglalkozásra Talán a legokosabb, ha nyár elejénél kezdem. Körlevélben érkezett a Bolyai híre, és az első szavak, amelyek megragadtak belőle, nagyjából a következőek: minőség, közösség, beszélgetés, szellemi értékek és garancia minderre. Valamiféle megsejtett hitelesség. És rögtön éreztem, ugranom kell. Óriási lelkesedéssel vágtam tehát bele. Azután […]

Utas és holdvilág-beszélgetés a „junior b”-ben

boríto_utas

Novemberi találkozásunk időpontja kinek az őszi szünetébe, kinek csak a hosszú hétvégéjébe ágyazódott, így a tíz órai kezdés dacára is kevesebben találkoztunk az Urániánál. Családi hangulatban bevackoltuk magunkat a nézőterembe, és a vetítés kezdetével gyorsan átkerültünk a hűvös, késő őszi reggelből az Utas és holdvilág napfényes, mediterrán városaiba, Erdőss Pál azonos című dokumentumfilmjének köszönhetően. A […]

Utas és holvilág – Beszámoló a novemberi csoportfoglalkozásról

utass

Novemberi témánkat Szerb Antal: Utas és holdvilág című regénye, és a 2007-ben elhunyt Erdőss Pál rendező azonos című filmje adta.  A mindenszentek ünnepével bővült hosszú hétvége és az őszi oktatási szünet miatt sajnos csak kevesen vettünk részt a filmvetítésen és a foglalkozáson. A kis létszám ellenére tartalmas, érdekes beszélgetést folytattunk.  A film rövid, alig egy […]

Mások válaszain keresztül kerestük sajátjainkat

Bolyai (1)

Első találkozásunkra október 6-án került sor, amikor is Gyarmathy Lívia Együttélés című filmjéről és Losonczi Ágnes Az életmód az időben, a tárgyakban és az értékekben című könyvéről beszélgettünk. „Mind a művészet, mind a tudomány a világot tükrözi vissza. A nagy különbség, hogy utóbbi objektivitásának végén a tudóstól független törvény születik. A művészet ezzel szemben az […]

Értékek, életmód, emberek

gyar

„Könnyű kimondani ezeket a szavakat, egymás után, de hogy mit is jelentenek és milyen kapcsolatban állnak, azt már teljesen más dolog megfogalmazni. Mi mégis megpróbálkoztunk vele 2012. október 6-án a Bolyai Önképző Kör első találkozóján. Segítségül Gyarmathy Lívia Együttélés című filmjét, Losonczi Ágnes Az életmód az időben, a tárgyakban és az értékekben című könyvét, valamint […]