Bolyai Önképző Műhely

IMG_6513 (1)

BOM-tanévnyitó, 2020

Elkezdődött a BOM 20. tanéve. A koronavírus-járvány miatt sajátos módon, hiszen elmaradt a háromnapos befogadó tábor, helyette egynapos budapesti programot kínáltunk. Balázs Géza ügyvezető köszöntötte a Műhelybe most bekapcsolódó 20 juniort, valamint mentortanárukat, Varga Viktort. Nagy Dániel pedig továbbra is a zenei programok gazdája lesz.

A befogadó tábor programja az emlékezethelyek lett volna. Hogy ez se maradjon el, Baranyai Katalin és Sugár Péter építész, a BME tanára városismereti sétán mutatta be a Dohány utcai holokauszt-emlékművet, az ELTE Bölcsészettudományi Kar udvarán kialakított, alig észrevehető, csak keresés útján megtalálható rézszalagot – az egyetem áldozatainak nevével. Az emléktúra a Kálvin téren folytatódott, a sajátos, múltat a jelennel reflektáló járdalapok megtekintésével – és a Március 15. téren ért véget, ahol több ezer év lenyomata tanulmányozható.

A BOM 20. tanéve sok újdonságot hoz, mondta az ügyvezető. Indul két filmklub, egy könyvklub, és várhatóan a tavalyi kreditrendszer bevezetésének sikere nyomán a tanulmányi napok és táborok átalakulnak a hallgatók és mentoraik, valamint külső szakemberek által szervezett egy-két-három napos projektekké. Ameddig a járványveszély fenyeget, rövidebb foglalkozásokat és több szabadidős tevékenységet – például ilyen városi emléktúrát – szerveznek. (Manyszi)

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Print

Kapcsolódó tartalmak

A Kossuth-szónokverseny bemutatja: HÍDÉPÍTÉS

26. Kossuth-szónokverseny: Hídépítés Online forduló: 2025. október 12-ig Döntő: Nemzeti Színház, 2025. november 15. 2025-ben a reformkor jegyében folytatódik a Kárpát-medencei Kossuth-szónokverseny. A Bolyai Műhely

Bon-BOM, 2025. október

2025-ben mutatta be a Netflix a Kamaszok (Adolescence) című brit pszichodráma-, pszichokrimi-sorozatot. Egy 13 éves fiút osztálytársa meggyilkolásával vádolnak. Mi történt valójában? A kivételes érzékenységű

Bon-BOM, 2025. szeptember

A Balaton déli partján vezető római úton rendezzük meg A római út művelődési-művészeti szabadegyetemet (4. Zamárdi szabadegyetem) – a teljes program, kivonatok, ismertetők, valamint a