Tizenegy BOM-os hallgató nézte meg október 13-án, szombaton (zárás előtti napon) a Műcsarnok Mi a magyar? című kiállítását. Egy olyan, 52 alkotó munkáiból válogatott kiállítást, amely kérdezve, azaz iróniával, kritikával, a groteszk nyelvén, valamire utalva, játékosan ki- és visszafordítva, de semmiképpen sem az egyetlen megoldást feltételezve gondolkodik el e kétszáz éves kérdésen. Széchenyi és a külföldi (főképpen francia, angol) szembesüléseink óta nevezetes kötetek foglalkoztak (1937, 1939; 2005) a magyar identitás leírásával (a zenében is évtizedekig folyt a vita), mindig azzal a szándékkal, hogy a nemzeti sorskérdésként értelmezett önmeghatározás diskurzusából valamiféle öntisztulási folyamat következzen.
Tizenegy BOM-os hallgató nézte meg október 13-án, szombaton (zárás előtti napon) a Műcsarnok Mi a magyar? című kiállítását. Egy olyan, 52 alkotó munkáiból válogatott kiállítást, amely kérdezve, azaz iróniával, kritikával, a groteszk nyelvén, valamire utalva, játékosan ki- és visszafordítva, de semmiképpen sem az egyetlen megoldást feltételezve gondolkodik el e kétszáz éves kérdésen. Széchenyi és a külföldi (főképpen francia, angol) szembesüléseink óta nevezetes kötetek foglalkoztak (1937, 1939; 2005) a magyar identitás leírásával (a zenében is évtizedekig folyt a vita), mindig azzal a szándékkal, hogy a nemzeti sorskérdésként értelmezett önmeghatározás diskurzusából valamiféle öntisztulási folyamat következzen.
A BOM hallgatói szemezgettek a művek közül – reflexióik a műtárgy fotójával együtt felkerülnek honlapunkra. A kiállítás alkotásairól utólag is lehet tájékozódni Vincze Barbara|Pallag Zoltán Szívd fel a paprikát! című írásából a neten, a programra visszatérnek a héten a televízióban.
Számomra a kiállítás felépítését dicsérte, hogy igen jól válogatott idézetfalon és kapun kellett áthaladnia a nézőnek, ahol nagy literátus magyarjainknak a főkérdésre adott kiküzdött, erős válaszait vagy vallomástöredékeit olvashattuk. Majd az utolsó előtti teremben tizenkét magyar értelmiségi (tudós vagy művész) beszélt a magyarságról, magyarságképéről Dér András 15-20 perces videointerjúiban. Bozsik Yvette, Dresch Mihály, Ferencz István, Heller Ágnes, Kovács András Bálint, Sára Sándor, Schilling Árpád, Schmidt Mária, Szegedy-Maszák Mihály, Szilágyi István, Tokody Ilona és Varga Mátyás. Annak, akinek volt rá ideje és türelme, így könnyebb volt visszacsatolnia a hallottakhoz a látottakat, a múlthoz a jelent.
Valószínűleg a kiállításra sokan az emblematikus cím miatt látogattak el. Másokat az újdonság és a rendhagyó megközelítés vonzott. Számukra ezen interjúk különböző egyéni megközelítéseiből derülhetett ki, hogy nagyon is komoly és fontos ez a téma, amiről ezúttal a válogató kurátor, Gulyás Gábor igazgató kérdezett.
Akinek a kortárs képzőművészet kísérleti beállítottsága, új anyagai, médiumai vagy egyszerűen az újabb korosztályok gondolkodása és vizuális nyelve ismerős, további üzeneteket is hordozott az anyag – természetesen igen eltérő művészeti színvonalon.
Örömmel fedezhettük fel a teljes falon látható egyetlen „képregény”-installáció szellemes és komoly képi megalkotójában azt a Jakatics-Szabó Verát, aki idei senior-zárókötetünk címlapborítóinak az eredeti festményeit jegyzi. Városi folklórba ágyazott mondandója (színvonalas szövegével együtt) itt is a korról felelősségteljesen gondolkodó alkotót jelzi.
A Műcsarnok-látogatás ötlete és megszervezése Juhász tanár úr érdeme, aki az intézmény előnyös csoportosbérlet-lehetőségét felfedezte, elsőként igénybe vette, és a társaságot összetrombitálta. A 15 bérlet forgó rendszerben tovább használható a BOM- tagság körében, az Ernst Múzeumban is:
BOM-osok, éljetek a lehetőséggel!
