Bolyai Önképző Műhely

amehekvilaga_plakat_kicsi

A méhek világa

Május 26-án a bolyaisok egy része megnézte A méhek világa című dokumentumfilmet. Balázs Géza tanár úr élményeiről írt a saját honlapján. A bejegyzés saját keretei között elolvasható az alábbi linken, vagy átemelt formában a folytatásra kattintva itt a honlapon!

A magyar ember csak méhecskének mondja… Markus Imhoof filmje szeretettel, családi emlékek alapján szól a méhekről. A méhek világát követi a kamera: olykor a méhekkel szállunk a mezőn, a virágok után, beköltözünk a kaptárukba. A film föleleveníti, amit élővilágból tanultunk: hogyan élnek a méhek, a dolgozók, a herék, az anyakirálynő. Egy elmélet szerint annyira szervezetten élnek-dolgoznak-gondoskodnak egymásról, hogy igazából egyetlen szervezetnek kell tekinteni őket. Egy másik felfogás szerint, ha megtévesztik őket, tudnak kombinálni: ez valamiféle gondolkodásnak lehet az alapja. Von Frisch a méhek táncának (jelrendszerének) fölfedezéséért még Nobel-díjat kapott. Ma a házi méhek már nem élnének antibiotikumos kezelés nélkül. A környezetszennyezés és fertőzések tönkretették őket. Dolgoznak, mi elvesszük a mézüket. Megjelent egy keresztezett méhfaj, a vadméh. Jó mézet ad, de támadja az embert. Ausztráliában élnek már csak ősi, nem fertőzött méhek – génbanknak is tekinthetnénk őket. Kínában viszont már a jövőt kapták el, kipusztultak a méhek: az egyik helyen emberek gyűjtik a virágport, míg másik helyen ecsettel porozzák a virágokat. A méhtársadalom, a háziasítás, a betegségek, a vadméhek megjelenése – mind az emberi társadalom metaforái is. Állítólag Einstein azt mondta: Ha kipusztulnak a méhek, négy évre rá az emberek is követik majd őket… A film párhuzamba állítja a svájci idős hagyományos méhészt és a modern kapitalista amerikait. Ez utóbbi mondja: nincs megállás, termelni kell, és egyre többet. (Jó, hogy siettünk, mert legalább oda jutottunk, ahonnan elindultunk.) Az eredeti cím: A csónak megtelt. Ma, az Urániában…

A szép sárga prospektus szerint: Az elmúlt év során méhek milliói tűntek el a Föld színéről, látszólag megmagyarázhatatlan okokból. Ha a kis állatok radikális fogyása tovább folytatódik, az a bolygó egész élővilágára, így az emberiségre is hatással lesz: az általunk elfogyasztott élelmiszerek több mint harmada a méhek beporzásától függ.

(Kép: mozinezo.hu)

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Print

Kapcsolódó tartalmak

ÖSSZETARTOZÁS – 11. partiumi szabadegyetem

A Berettyóújfaluban megrendezett partiumi szabadegyetem ideje hívószava: Összetartozás. Összetartozás etnikumok, határ elválasztotta nemzetrészek között, valamint az összetartozás kötőanyaga: az identitás és a szeretet. Hétfőn Balázs Géza és

Bon-BOM, 2026. április–május

Rejtőzködnek a régi amerikai kultúrák, a felejtés gyors, a történelmet nem lehet megírni. Bár évente tárnak föl városokat, templompiramisokat, a kérdőjelek megmaradnak. Keressünk együtt piramisokat!

Minden út Rómába és Rómából vezet

11. Gyalogos konferencia (2026. március 26—28.) „Ha nem létezne Róma, álmodnék róla”… mondja Crassus Ceasarnak a Spartacus című filmben. A filmbeli Spartacus és Dürrenmatt Romolusa

Bon-BOM, 2026. március

„Ha nem létezne Róma, álmodnék róla…”, „Mindannyian a Római Birodalom romjain állunk”, „Az ókori Róma öröksége nem csupán a monumentális kőboltívekben él tovább, hanem az

Bon-BOM, 2026. január–február

Csép András, Csitneki Nóra, Horvát Eve, Hu-Yang Kamilla, Icsa Vivien, Molnár Dávid, Pimpedly Szabó Georgina, Weisz Dorka. Nyolc kezdő és profi költő, képzőművész írásaiból és képeiből