Eseménydúsan telt az erdélyi kirándulás a bolyaisok számára. Az első lelkes beszámolóban Pölcz Ádám önti szavakba az egyhetes út legkedvesebb emlékeit.

Kamerával a kézben az ember máshogy látja a világot. Egy szűk kis képernyőbe igyekszik belesűríteni minél többet a valóságból, aztán bosszankodik, mert semmi sem úgy sikerül, mint ahogy szeretné. Főleg, ha nem is ez a szakterülete.

A BOM 40 fős csoportjával indultam útnak augusztus 19-én este a Népligetből. Hosszú út állt előttünk, az egész éjszakát a buszon töltöttük, hogy megérkezzünk erdélyi csillagtúránk középpontjába, Parajdra. A kirándulás szervezői kérték, hogy hozzunk egy kamerát arra az esetre, ha történnének olyan dolgok, amiket érdemes megörökíteni. A masina kezelése végül rám maradt, az eredmény pedig 23 GB-nyi mozgókép lett – Erdély legcsodálatosabb tájairól.

Jártunk a parajdi sószorosban és a sóbányában is, megörökítettem a Gyilkos-tó elmeszesedett fenyőfacsonkjait (és a közöttük hajóval evickélő bolyais társaságot), Szovátán részt vettünk egy emléktábla-avatón, a BOM kórusa pedig minden egyes templomban (lett légyen az református, unitárius vagy csak Makovecz tervezte), ahol csak megfordultunk, elénekelte a magáét a repertoárból. Láttunk iskolát, óvodát, Székelyszentistvánban fánkot ettünk, Sófalván megnéztük az erődtemplomot, este pedig táncházat tartottunk. Voltunk Bözödújfaluban (ahol nem régen omlott le az elárasztott falu templomtornya), és részt vettünk egy írótalálkozón is Korondon, ahol aztán olyan vacsorát kaptunk, hogy azóta is emlegetjük.

Számomra a leglenyűgözőbb élmény mégis a Békás-szoros volt az égre meredő szikláival, és a kellemesen hűvös levegőjével, ami már önmagában elég volt ahhoz, hogy felrázza a fáradt társaságot.

Legnagyobb küzdelmem pedig a parajdi strand sós vizével volt, amikor – miután kikapta alólam a lábamat – nem engedte, hogy azt vissza is tegyem a vízbe. Közben persze nagyot nevettünk a lányokon, akik élvezték, hogy szinkronúszósat játszhatnak, mert olyan magas a sókoncentráció, hogy nem süllyednek el.

Marosvásárhelyen többször is hallottunk a Bolyaiak életéről, felfedezéseiről, megcsodáltuk a Teleki Tékát és a varázslatos Kultúrpalotát is.

És hát Kolozsvár… Augusztus 24-én, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Soós Anna rektorhelyettes asszony várt minket, akivel két bolyaisunk interjút is készített (a kamerám ott is jelen volt!). De hogy a nap további részében se unatkozzunk, a Magyar Napok förgetegében és a Házsongárdi temető csöndjében egyaránt elmerültünk. Hazaindulás előtt pedig a Bulgakov macskaköves-sikátoros utcájába tértünk be, hogy az étteremben aztán elfogyasszuk a jól megérdemelt puliszkánkat. Hazafelé megint a buszon aludtunk, és amellett, hogy próbáltam kényelmes fekvőhelyet találni a szűk üléseken, azért észrevettem, hogy sokan már elkezdték feldolgozni magukban (vagy másokkal) az élményeket.

A kis kamera ezekből a pillanatokból sokat megörökített. Meséltem is a többieknek, ahogy egyik este a szobánkban ültünk, és lassan ürült az Erdélyben szinte kötelező tartozékként számon tartott pálinkásüveg, mennyi mindent lát az ember egy kis digitális kijelzőn keresztül, amit azok, akik a kijelzőn szerepelnek, nem is igazán érzékelnek saját magukból. Nem igazán tudták elképzelni, miről beszélek, de nem is baj, mert lesz még olyan karácsonyi rendezvény, ahol a felvételeket levetítjük az egész BOM előtt.

Jövőre – remélem – folytatjuk.

(Fotókat készítette: Lőrincz Gábor)