Bolyai Önképző Műhely

szept 333

Kölcsönösség és szeretet

„Kölcsönösség és szeretet. Ez volt leginkább jellemző a zánkai keleti befogadótáborra az én szemszögemből.”

A junior évfolyam tagja, Patak Gergely osztja meg velünk a keleti gondolkodással és a táborban megismert közösséggel kapcsolatos reflexióit.

Ez volt leginkább jellemző a zánkai keleti befogadótáborra az én szemszögemből. Kölcsönösség, mert elolvastuk Lao Ce több ezer éves szavait, s belehelyezkedhettünk a keleti gondolkodásba, de kölcsönös nyugati fejjel is, hiszen itt most találkozunk először (vagy másodjára) hasonló érdeklődésű társainkkal, s törekedtünk arra, hogy meglássuk egymást és láttassuk is magunkat egyszerre (nem hozom fel az Avatár filmet, de ugyanezt az elvet tanultunk autóvezetésnél is, a fényszórók fontosságánál is). És miért írok itt szeretetről? Mert helyre kell billenteni azért azt, amit eléggé sarkítva hallottunk Sári Lászlótól. Még ha a keleti embert elsősorban az agy, s a bölcseletek vezérlik is, Lao Ce a 67-ik tanításában így ír:

Nagy az én út-am, tudja egész világ,
s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az időben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
első a szeretet,
második a mérték,
harmadik a tartózkodás.
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezető vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
győzelmet arat;
a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.

                       (Weöres Sándor ford.)

Tehát mind keleti, mind nyugati felfogással a szeretet egy kincs, egy képesség, melyet erősíteni kell magunkban, gyakorolni magunkon és másokon. Én is a szeretettel és megértéssel, ezzel a tudatos döntésemmel fordultam a tábor többi nyolcvan személyéhez, s azt éreztem, hogy Ti is tudatosan figyelemmel, megértéssel és szeretettel fogadtatok be engem, sok társammal együtt.

Ez egy jó alap, amire sok jó beszélgetés, kreatív élmény épült, s épülni fog remélhetően a közeljövőben. Haladjunk tovább közös utunkon!

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Print

Kapcsolódó tartalmak

ÖSSZETARTOZÁS – 11. partiumi szabadegyetem

A Berettyóújfaluban megrendezett partiumi szabadegyetem ideje hívószava: Összetartozás. Összetartozás etnikumok, határ elválasztotta nemzetrészek között, valamint az összetartozás kötőanyaga: az identitás és a szeretet. Hétfőn Balázs Géza és

Bon-BOM, 2026. április–május

Rejtőzködnek a régi amerikai kultúrák, a felejtés gyors, a történelmet nem lehet megírni. Bár évente tárnak föl városokat, templompiramisokat, a kérdőjelek megmaradnak. Keressünk együtt piramisokat!

Minden út Rómába és Rómából vezet

11. Gyalogos konferencia (2026. március 26—28.) „Ha nem létezne Róma, álmodnék róla”… mondja Crassus Ceasarnak a Spartacus című filmben. A filmbeli Spartacus és Dürrenmatt Romolusa

Bon-BOM, 2026. március

„Ha nem létezne Róma, álmodnék róla…”, „Mindannyian a Római Birodalom romjain állunk”, „Az ókori Róma öröksége nem csupán a monumentális kőboltívekben él tovább, hanem az

Bon-BOM, 2026. január–február

Csép András, Csitneki Nóra, Horvát Eve, Hu-Yang Kamilla, Icsa Vivien, Molnár Dávid, Pimpedly Szabó Georgina, Weisz Dorka. Nyolc kezdő és profi költő, képzőművész írásaiból és képeiből