Utaztunk pár száz kilométert, átléptünk egy országhatárt, és belecsöppentünk egy szokatlan világba, ami sok tekintetben mégis ismerősnek hatott. Kramarics Áron rögzítette vegyes benyomásait az erdélyi/partiumi útról.

Már az előző kiránduláson is, és most is átfutott az agyamon, hogy Erdély egy teljesen más világ: köd, sziklafalak, fenyvesek, A Gyűrűk urát idéző tájak, varrottasok/szőttesek a templomban, műanyag pénz, padlizsánkrém, Ursus sör, kötegekben futó villanyvezetékek a városban (néha mintha direkt úgy rakták volna fel őket, hogy egy normális képet se lehessen készíteni a mögöttük álló épületről), cigánypaloták, ortodox székesegyházak. Aztán persze akkor is, és most is rájöttem, hogy ez csak látszat, mert hasonló problémákkal küzdünk: szemét, rossz utak, árva/elhagyott gyerekek, mindez náluk megspékelve a román nyelvvel és intézményrendszerrel.

Azt hiszem ebből a szempontból kaptunk mindannyian egy igen komoly megerősítést: nálunk sokkal nehezebb helyzetben lévő emberek sem dobják be a törölközőt, hanem próbálkoznak boldogulni: utat építenek, vendégházat üzemeltetnek, lekvárt és/vagy pálinkát főznek, vagy szórakoztató központot létesítenek egy régi sóbányában. Szóval, ha nem is tudjuk a világot megváltani, nem mi oldjuk meg a globális éghajlatváltozást, a Föld túlnépesedését vagy éppen a menekültkérdést, azért kis lépésekkel kicsiben azért igenis lehet lendíteni a dolgokon.

További fotók a kirándulásról a BOM facebookoldalán tekinthetők meg.