„Egy társaság és kirándulásának külső megítélését mindig a buszvezetőn szoktam lemérni.” – Balázs Géza írásában Deák Mózessel való beszélgetésén túl a zsoboki gyermekotthonban töltött pár órát idézi fel.
Egy társaság és kirándulásának külső megítélését mindig a buszvezetőn szoktam lemérni. Erdélyi túránk buszvezetője Deák Mózes (Székelyudvarhely) volt, aki szinte megállás nélkül ingázik Erdély és Budapest között. Szerény, csöndes ember. Nem idegeskedett a szabálytalanul előzőkön, csak akkor vált egy kicsit feszültté, amikor az 1 tonnás járműveknek engedélyezett kolozsvári útra vezették föl 3,5 tonnás buszával. (Ekkor állítólag kacskaringósat is mondott, de én nem hallottam.) Igazából a zsoboki árvaházban tett látogatásunkkor figyeltem rá föl. Mózes nyugodtan várakozhatott volna a buszban, és olvasgathatta volna sportújságot, de ő bejött velünk. Tanúja volt az ajándék átadásának, majd az ebédlőben kialakuló önfeledt játéknak. Hamarosan Mózes ölében és térdén három kisgyerek ücsörgött. Este, vacsoránál megkérdeztem tőle, hogy érezte magát. A székely ember ritkán dicsér, most se tette, de szemén, gesztusain láttam, hogy mennyire tetszett neki a bolyaisok őszinte, vidám, oldott kapcsolatteremtő készsége, amellyel pillanatok alatt felrázták a gyerekeket. Azt mondta: „Nem ember az, aki ilyen ártatlan, kedves gyermeket bead egy otthonba”. Mi természetesen nem tudjuk, hogy ezek a gyerekek hogyan kerültek oda, tehát nem ítélkezünk. Mózes faggatózásomra elmondta, hogy három kisgyermeke van, a feleségén kívül ők a mindene, nagyon várják haza, mindig visz valamit, számára legnagyobb öröm a gyerek. És ezt az árvaházi gyerekek azonnal megérezték, azért csimpaszkodtak a nyakába. A szűkszavú székely később azt is elmondta, hogy legkisebb gyermekét csecsemőkorában ritka betegséggel operálni kellett. Csak Aradon és Budapesten volt specialista. Az aradiról azt hallották, hogy nem nagyon szereti a magyarokat, ezért a budapesti Heim Pál gyermekkórházhoz fordultak. Egy professzor elvállalta a műtétet, de előtte látni akarta a gyereket. Nem tudták azonnal fölvinni Pestre, erre a professzor néhány napon belül megjelent Székelyudvarhelyen (lehet, hogy egyéb dolga is volt). A műtét sikerült, Mózes és családja összegyűjtötte a szokásos pénzt és borítékban át akarták adni. De a professzor nem fogadta el. Mindezt még most is meghatódva, csillogó szemekkel mesélte el.
