Nyílt túra a Kakukk-hegyre

P53

„Május elsején összeverődött egy kis csapat, félig tősgyökeres bolyaisokból félig pedig lelkes érdeklődőkből. Célunk az volt, hogy a leendő tagok belelássanak, milyen közösségi élet jellemzi a Bolyait, és találkozzanak szemtől szemben több évet „túlélt” diákokkal.” Csonka Zsófi számol be arról, hogyan sikerült az általa kezdeményezett és vezetett kirándulás.

2015 Május

CÍMLAP

Gondolatok a győzelem napjának 70. évfordulójára Földön kívüli önsegély Billy Joel és a városi balladák világa A fehér és fekete billentyűk világa – A zongora rövid története „A gyermek zenei nevelését a születése előtt 9 hónappal kell elkezdeni” – A zene hatása a babákra „Amire Isten táncolna, ha néger lenne” Kalandozások a filmtörténetben: Fred Astaire […]

Epizódok Balázs Géza életéből

1012955_976388132372373_2516889745563838691_n

„Kisebb szünet után folytattuk a szinte már hagyománnyá vált Bolyai Szalont, ahol ebben a tanévben tanárainkat ismerhettük meg jobban. Áprilisban a junior évfolyam mentortanárát és a BOM ügyvezetőjét: Balázs Gézát láthattuk vendégül.” – Rácz Márk beszámolóját olvashatjátok.

Szilvási Csaba köszöntője a Szalonban

bom1

Szilvási Csaba író, költő, tanár, s nem mellesleg doktorált nyelvész vezette be a Bolyai Szalon áprilisi rendezvényét, amelynek vendége ez alkalommal Balázs Géza volt. A költő alkalmi verset írt, amelyben megszólítja a „műhelyeseket” is.

Jó irányba visz a Gyalogút

11009995_967990606545459_3999711608859190778_n

Baranyai Katalin tanárnő nagyon sikeresnek találta a március 20-án megrendezett „Gyalogút” konferenciát. Az itt olvasható írásban nemcsak a  rendezvényről szerzett benyomásait rögzítette, hanem az ebből fakadó további lehetőségeket is felvázolta. Érdemes tovább haladnunk a kirajzolódott új ösvényeken!

Liza, a rókatündér – ahogy mi látjuk

lizarokatunder_werk

Február 15-én került a mozikba Ujj Mészáros Károly nagyszabású filmalkotása, a Liza, a rókatündér. A kritikusoktól kapott hideget-meleget, és így történt ez a BOM egyik kötetlen beszélgetésekre szakosodott Facebook csoportjában is. Borsos Betti és Büki Dani vitatták meg kommentekben a filmet, így most egyoldalú kritika helyett ezt a beszélgetést közöljük. A műfaj tehát kötetlen, párbeszédes […]

2015 Április

CÍMLAP

Miért és hogyan ünnepeljük a kultúrát? – Gondolatok kultúráról és kultúrpolitikáról a költészet napja kapcsán Joseph Pulitzer Intézményesített kegyetlenség Történetírás 1945-1990 között Kalandozások a filmtörténetben: Mentőcsónak Liza, a rókatündér „Bár nekünk, emberi lényeknek fizikai korlátaink vannak, szellemünk szabadon bejárhatja az egész világmindenséget.” – Gondolatok A mindensége elméletéről És az elváltak gyerekeivel mi lesz? – Kaiser […]

Kirándulás a Budai-hegységben

P1000116

Február 21-én napsütéses időben, de még az elmúlt hónapok havazásait hűen őrző hegyvidékre indultunk túrázni. A Hűvösvölgytől induló busszal elhaladtunk a főváros nyugati természeti határának egy részét képező Remete-szurdok mellett. Remeteszőlős tizenöt éve vált le Nagykovácsiról és avanzsált önálló községgé, a mai napig az ország legkevésbé népes települése 763 lakossal. A Remete-szurdok gyönyörű tanösvényét, mely […]

2015 Március

CÍMLAP

A kortárs tervezés döntései Bach az aluljárókban Hogyan készül a magyar író? Életrajzok nyomában Hogy szerettek valójában? Magyar történetírás a két világháború között Kalandozások a filmtörténetben: Szemet szemért Az álhírolvasó felemelkedése és a hírolvasó bukása Vademecum