Bolyai Önképző Műhely

konyv_bom_c

Egy könyv, avagy mit is olvasok?

A Bolyai Önképző Műhely (és a kultúra) egyik alapja az olvasás. A tagoknak októbertől júniusig kilenc, előre meghatározott könyvet kell elolvasniuk, melyek az alapvető kulturális és tudományos ismeretek megszerzését segítik elő. Ez talán kicsit száraznak hangzik, de nem az: a különböző témájú írások gondolatokat, érzelmeket ébresztenek az olvasóban, és olyan beszélgetéseket, vitákat generálnak, amikből nem egy emlékezetes élmény marad. (A teljes tematikát itt nézheted meg!)

Emellett a BOM-tagok alternatív könyvcseréket is szoktak indítani: tavaly a sok vitát, betiltást és díjat kiváltó Semmi (Janne Teller) című könyv keringett az érdeklődő hallgatók között, idén pedig Az életkereskedő (Kari Hotakainen), beszélgetéseket, vitákat kiváltva. Ez az egyik legjobb dolog a Bolyaiban: olyan élményeket is megoszthatsz a hallgatókkal, amik más ismerőseidet nem biztos, hogy érdekelnek.

 

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Print

Kapcsolódó tartalmak

ÖSSZETARTOZÁS – 11. partiumi szabadegyetem

A Berettyóújfaluban megrendezett partiumi szabadegyetem ideje hívószava: Összetartozás. Összetartozás etnikumok, határ elválasztotta nemzetrészek között, valamint az összetartozás kötőanyaga: az identitás és a szeretet. Hétfőn Balázs Géza és

Bon-BOM, 2026. április–május

Rejtőzködnek a régi amerikai kultúrák, a felejtés gyors, a történelmet nem lehet megírni. Bár évente tárnak föl városokat, templompiramisokat, a kérdőjelek megmaradnak. Keressünk együtt piramisokat!

Minden út Rómába és Rómából vezet

11. Gyalogos konferencia (2026. március 26—28.) „Ha nem létezne Róma, álmodnék róla”… mondja Crassus Ceasarnak a Spartacus című filmben. A filmbeli Spartacus és Dürrenmatt Romolusa

Bon-BOM, 2026. március

„Ha nem létezne Róma, álmodnék róla…”, „Mindannyian a Római Birodalom romjain állunk”, „Az ókori Róma öröksége nem csupán a monumentális kőboltívekben él tovább, hanem az

Bon-BOM, 2026. január–február

Csép András, Csitneki Nóra, Horvát Eve, Hu-Yang Kamilla, Icsa Vivien, Molnár Dávid, Pimpedly Szabó Georgina, Weisz Dorka. Nyolc kezdő és profi költő, képzőművész írásaiból és képeiből