Bolyai Önképző Műhely

Forrás: mandiner.blog.hu

Hétes: van visszaút

„Miért jöttetek?” – mered ránk fél tucat cigánygyerek a lepukkant egykori postaépületben, mi pedig megszeppenve állunk. Egyrészt, mert azt hisszük, hogy egyértelmű, magától értetődő az ottlétünk, illetve annak célja, másrészt mert rögtön rájövünk, hogy talán mégsem az. „Hoztunk csokit meg mézeskalácsot a gyerekeknek; a karácsonyi műsorukra voltunk kíváncsiak” – persze rögtön érezzük: a már kimondott szavak rettenetesen ostobának hangzanak. De jön a segítség: „önkéntesek lesztek?” – és mosolyog ránk most már nemcsak a helyiek, de a messzebbről jött segítők köre is. Bódis Kriszta emlékeztet: aki egyszer segítő szándékkal jött, hogy lássa Hétest, az mindig visszatér.

Bánlaki D. Stella, az egyik BOM-tag, a karácsonyi előtti héten Ózdon járt, hogy ajándékokat adjon a számunkra talán elképzelhetetlen körülmények között élő gyerekeknek. Megrázó-elgondolkoztató riportját itt olvashatjátok.

(A kép a hvg.hu-ról származik.)

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Print

Kapcsolódó tartalmak

ÖSSZETARTOZÁS – 11. partiumi szabadegyetem

A Berettyóújfaluban megrendezett partiumi szabadegyetem ideje hívószava: Összetartozás. Összetartozás etnikumok, határ elválasztotta nemzetrészek között, valamint az összetartozás kötőanyaga: az identitás és a szeretet. Hétfőn Balázs Géza és

Bon-BOM, 2026. április–május

Rejtőzködnek a régi amerikai kultúrák, a felejtés gyors, a történelmet nem lehet megírni. Bár évente tárnak föl városokat, templompiramisokat, a kérdőjelek megmaradnak. Keressünk együtt piramisokat!

Minden út Rómába és Rómából vezet

11. Gyalogos konferencia (2026. március 26—28.) „Ha nem létezne Róma, álmodnék róla”… mondja Crassus Ceasarnak a Spartacus című filmben. A filmbeli Spartacus és Dürrenmatt Romolusa

Bon-BOM, 2026. március

„Ha nem létezne Róma, álmodnék róla…”, „Mindannyian a Római Birodalom romjain állunk”, „Az ókori Róma öröksége nem csupán a monumentális kőboltívekben él tovább, hanem az

Bon-BOM, 2026. január–február

Csép András, Csitneki Nóra, Horvát Eve, Hu-Yang Kamilla, Icsa Vivien, Molnár Dávid, Pimpedly Szabó Georgina, Weisz Dorka. Nyolc kezdő és profi költő, képzőművész írásaiból és képeiből