Bolyai Önképző Műhely

P1020191

Modellről és szimbólumról a novemberi Szalonban

A novemberi Bolyai Szalonban érdekes gondolatokat hallhattunk Juhász Andrástól a fizikatanításról, illetve a művészetek és természettudomány között felfedezett kapcsolatokról. Az estéről Kocsis Lilla beszámolóját olvashatjátok.

„Tudomány, művészet gyökere egy, mindegyik a világot tükrözi a maga módján. A tudományos és művészi nagyság alapja is ugyanaz: az igaz ember – a vir iustus.” Idézte Kodály Zoltán szavait Juhász András, fizikus, aki többek között arról is mesélt, hogyan látja a fizika és a képzőművészet kapcsolatát.

Ebben a tanévben első alkalommal került megrendezésre a Bolyai Szalon. Míg az előző évben a Szalon alkalmat teremtett tanáraink és a kuratóriumi tagok megismerésére, idei vendégeink a Bolyai Műhelyhez egyéb módon kapcsolódó, illetve külsős szaktekintélyek lesznek.

Idei első vendégünk, Juhász András 2013-ig BOM mentortanáraként dolgozott, ennek köszönhetően a beszélgetésre a jelenlegi BOM tagok mellett alumni BOM-hallgatók is érkeztek a tanár úr korábbi csoportjából. Az ELTE TTK-n az Általános Fizika Tanszéken tanít, ahol kutatási területe a fémek, kerámiák és üvegek mechanikai vizsgálata benyomási méréstechnikával. Foglalkozott a fizika oktatásának módszertanával, valamint a módosított felületi rétegek mechanikai tulajdonságainak vizsgálatával is. Rövid bemutatkozást követően megtudtuk, miként választotta a fizika tudományát hivatásul, majd nagy lelkesedéssel mesélt oktatói pályájáról és kutatási területéről.

Több évtizedes tanárképzési tapasztalat birtokában, felismervén a hiányt a doktori képzésben, Juhász András közreműködésével indulhatott útjára a 2007/2008-as tanévben az ELTE Fizika Doktori iskolájában „A fizika tanítása” címmel egy új típusú doktori program középiskolai fizika tanárok részére. A program lényege, hogy az eddig külön képzés keretein belül működtetett fizika és pedagógia PHD képzést összevonja, interdiszciplináris tudománnyá alakítva, így lehetőséget teremtve a középiskolai tanárok speciális továbbképzésére. A kezdeményezés sikerességét bizonyítja, hogy az előzőhöz hasonlóan időközben matematika tanárok részére is elindult ez a típusú PHD képzés az ELTE-n.

A tanár úr egy prezentációval is készült a 2012 augusztusában „A fizika, matematika és művészet találkozása az oktatásban, kutatásban” címmel Marosvásárhelyen megrendezett magyar nyelvű nemzetközi konferencia kapcsán. Ennek során kiemelte, a tudomány és a művészet célja is a valóság visszatükrözése, ám míg előbbi objektív módon, modellalkotáson keresztül, utóbbi szubjektív módon, szimbólumokon át. Mikroszkopikus természeti alakzatok és festőművészeti alkotások felvonultatása következett.

A konferenciáról készült kötet elérhető az alábbi linken: http://fiztan.phd.elte.hu/letolt/konfkotet2012.pdf

A Szalon kellemes hangulatban telt Rácz Márk vezetésével, Juhász András tanár úr felidézte korábbi, a Bolyai Műhelynél eltöltött éveit. Az előadást további beszélgetések követték, egy újabb tartalmas estét tölthettünk el a BOM szervezésében.

A következő alkalommal is várjuk tanárainkat és mindhárom évfolyam hallgatóit, valamint a további érdeklődőket is az ismeretségi köreitekből.

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Print

Kapcsolódó tartalmak

ÖSSZETARTOZÁS – 11. partiumi szabadegyetem

A Berettyóújfaluban megrendezett partiumi szabadegyetem ideje hívószava: Összetartozás. Összetartozás etnikumok, határ elválasztotta nemzetrészek között, valamint az összetartozás kötőanyaga: az identitás és a szeretet. Hétfőn Balázs Géza és

Bon-BOM, 2026. április–május

Rejtőzködnek a régi amerikai kultúrák, a felejtés gyors, a történelmet nem lehet megírni. Bár évente tárnak föl városokat, templompiramisokat, a kérdőjelek megmaradnak. Keressünk együtt piramisokat!

Minden út Rómába és Rómából vezet

11. Gyalogos konferencia (2026. március 26—28.) „Ha nem létezne Róma, álmodnék róla”… mondja Crassus Ceasarnak a Spartacus című filmben. A filmbeli Spartacus és Dürrenmatt Romolusa

Bon-BOM, 2026. március

„Ha nem létezne Róma, álmodnék róla…”, „Mindannyian a Római Birodalom romjain állunk”, „Az ókori Róma öröksége nem csupán a monumentális kőboltívekben él tovább, hanem az

Bon-BOM, 2026. január–február

Csép András, Csitneki Nóra, Horvát Eve, Hu-Yang Kamilla, Icsa Vivien, Molnár Dávid, Pimpedly Szabó Georgina, Weisz Dorka. Nyolc kezdő és profi költő, képzőművész írásaiból és képeiből