Bolyai Önképző Műhely

marosvh8

Németh László: A két Bolyai

Balázs Géza gondolatai Németh László drámájáról és annak nyelvezetéről.


A gyermek az apa teremtése… A fiára büszke, de fiát elengedni nem tudó, sőt uralni akaró apa és az önálló életet élni akaró fiú párharca; mely tudományos nézeteikre is kiterjed. Mindkettő becsvágya, büszkesége oly erős, hogy kapcsolatuk megszakad: a maga vérébe gázoló magyar” (334). Bár a büszkeség, a harag, a düh mélyén azért pislákol még valami. (S tudjuk, ha az életben nem is, de a marosvásárhelyi sírban közösen nyugszanak – egy almafa alatt.) A háttérben végigvonul az új világ, a terek végtelen sorozatának megteremtése”, sőt felbukkan a máig nem kellően értelmezett üdvtan” is. (Bár vannak Bolyai-kéziratfejtések, -kiadások, zseninek is tartjuk Bolyai Jánost, de jól érzem-e, hogy Bolyait valamiért mégsem értjük, nem ismerjük?)

Németh László stílusa rendkívül intellektuális. Van pl. lépcsőzetes mondata: De ha olyasmi kerül elém, tudományunkba vágó, amiről azt gondolom, hogy annak a szép elmének, a veremben, ahová maga süllyesztette magát, mécsül szolgálhat…” (339). A lépcsőzetes mondat annyira ugrálós, hogy mondhatatlanná és érthetetlenné válik: Te is mulattál nőkkel, akiket, bár jussát elvennéd, az öcsédnek feleségül, fölteszem, nem kívánnál!” (322), Hanem a gyűlölet, mely maszkaként használja, s egy farizeust is kíváncsivá tenne, hogy mennyire tudja, míg ezeket mondja, magát becsapni.” (321). Az egyszerű” (ha talán nem is együgyű) Rózának ezt mondja János: Amint arról sem tehetek, ha egy férfi életre szóló ajánlata az ép lelkű nőben mélyebb húrt érint, mint a vénember, ha mindjárt grófnék közt gyakorlott, pákosztos jó akarata.” (322). És ezt az egyszerű” Róza rögtön érti, mert válaszol rá. Én nem értem. Szép, szép, de meg kell állni, hogy megértsük: De kettejük hálátlansága – ha másban nem, ebben sikerült párba állt.” (319). Vagy ez: A fölébresztett önérzet nőtt olyan gyorsan, hogy a dicséret súlya nem nőhetett vele.” (303). Németh Lászlónak számos mondata van, mely többszöri olvasás után sem érthető. A lépcsők megvannak, dallama van, szép is, de nem értem. Ideírok egyet: Hogy akiben én Isten mását bámultam, mint etetett-itatott szórakoztató járt abban a gőgös társaságban, mely az emberek verítékéből volt felhők fölött élt, s a Goethe hercegének képzelte magát, ha a náluk ezerszer különbnek egy nyájas szót vagy adóslevele alá egy aláírást odavetett.” (294). Vajon korunk nem kedvez ezeknek a mondatoknak, mi változtunk, a nyelv változott, vagy ezek 1961-ben is ennyire bonyolult, nehéz, alig olvasható, és szerintem kimondhatatlan mondatok voltak? Tényleg: miért nem játsszák ma Németh drámáit (Mai magyar drámák. Vál. Gálos Tibor. Szépirodalmi, Bp., 1973.)?

Balázs Géza

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Print

Kapcsolódó tartalmak

ÖSSZETARTOZÁS – 11. partiumi szabadegyetem

A Berettyóújfaluban megrendezett partiumi szabadegyetem ideje hívószava: Összetartozás. Összetartozás etnikumok, határ elválasztotta nemzetrészek között, valamint az összetartozás kötőanyaga: az identitás és a szeretet. Hétfőn Balázs Géza és

Bon-BOM, 2026. április–május

Rejtőzködnek a régi amerikai kultúrák, a felejtés gyors, a történelmet nem lehet megírni. Bár évente tárnak föl városokat, templompiramisokat, a kérdőjelek megmaradnak. Keressünk együtt piramisokat!

Minden út Rómába és Rómából vezet

11. Gyalogos konferencia (2026. március 26—28.) „Ha nem létezne Róma, álmodnék róla”… mondja Crassus Ceasarnak a Spartacus című filmben. A filmbeli Spartacus és Dürrenmatt Romolusa

Bon-BOM, 2026. március

„Ha nem létezne Róma, álmodnék róla…”, „Mindannyian a Római Birodalom romjain állunk”, „Az ókori Róma öröksége nem csupán a monumentális kőboltívekben él tovább, hanem az

Bon-BOM, 2026. január–február

Csép András, Csitneki Nóra, Horvát Eve, Hu-Yang Kamilla, Icsa Vivien, Molnár Dávid, Pimpedly Szabó Georgina, Weisz Dorka. Nyolc kezdő és profi költő, képzőművész írásaiból és képeiből