Egyedül ne sétálj túl messze Ulánbátor belvárosától, a „gettókban” még mongóliai barátaiddal sem lehetsz biztonságban, hamar a falhoz nyomnak és megkédezik: mit akarsz itt? Ha tudsz mongolul és azt mondod, barátok, rokonok vagyunk, akkor van egy kis esélyed. Ha angolul vagy oroszul, akkor talán.

Gombkötő Bence, a Szegedi Tudományegyetem altajisztika doktori programjának hallgatója, egyben a BOM nemrég végzett alumnusa fél évet töltött Mongóliában. 2019. október 4-én a Bolyai Szalonban beszélt élményeiről: utazásáról, a kollégiumi és egyetemi létről, a Gobi-sivatagról. Egyórás előadását és kisfilmjét követően még sokáig faggatták a BOM-osok. Bence fél év alatt igyekezett megérteni a mongol mentalitást, Mongólia működését, ami szinte csoda és európai mértékkel érthetetlen. Ulánbátorban felhőkarcolók emelkednek, a közlekedés kaotikus, a külváros zűrös, egy pillanat alatt sütnek meg egy kutyát, a vidék továbbra is éli több évszázados nomád világát. A jurtában ne lépj a küszöbre, mert alatta lakik a ház szelleme, áldozat az obóknál (vagy ovóknál), és ha véletlenül elgázolsz egy kígyót, tejjel áldozatot kell bemutatnod. A mongolok nem használják az utcaneveket, nem ismerik a színeket, a jobb-balt megfordítják, a margas azt jelenti, hogy holnap, meg azt, hogy majd egyszer, és egyszerűen nincs szó arra, hogy: probléma, baj. Persze az idő nem állt meg: ha egy műholdfelvételen nézzük a Magyarországnál 13-szor nagyobb, 3 milliós Mongóliát, akkor lakosságot szinte csak a főváros környéként mutat ki, ahol térerő és WIFI van. Gombkötő Bence továbbra is altaji népek kultúrájával, nyelvével, nyelvi érintkezéseivel szeretne foglalkozni – egy ilyen tanulmánya már meg is jelent 2017-ben a Határ-kövek című Esszencia-kötetben. Köszönjük az előadást, a kumiszra emlékeztető tejesteát és várjuk a folytatást. 

Balázs Géza