Évzáró rendezvény

 

M e g h í v ó

2012. december 18-án (kedden) 17 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban (Budapest, VIII., Rákóczi út  21.) lesz  a Bolyai Műhely Alapítvány (Bolyai Önképző Műhely) évzáró rendezvénye:

 

Magyar Ulyssesek

James Joyce Ulysses című művének 1947-ben megjelent első, teljes körű fordítása után,  1974-ben látott napvilágot Szentkuthy Miklós fordítása, s idén, 2012.  június 16-án megszületett a  harmadik teljes körű és bravúros, új Ulysses fordítás.  A Magyar Ullyssesek rendezvény középpontjában ez a kiemelkedő magyar teljesítmény áll. Az estén megismerhetjük az új fordítást létrehozó magyar kvartett tagjait,  segítségükkel – hangban, képben – bemutatjuk a XX. századi világirodalom egyik  legjelentősebb művét.  
Km.: Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid
Szerkesztette és rendezte: a Bolyai Önképző Műhely csapata Kőhalmi Ferenc vezetésével
Az Uránia Nemzeti Filmszínház kedvezményes árú jegyekkel (570 Ft) teszi lehetővé, hogy részt vehessünk ezen a sok szellemi értéke és érdekességet bemutató majd kétórás estén.

 

Kvalitársak – könyvbemutató 

A program előtt, 2012. december 18-án 16 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában tartja a Bolyai Műhely Alapítvány a 2012-ben megjelent Kvalitársak (Beszélgetések a tehetségről) című kötetének sajtóbemutatóját.
Km. a két szerkesztő: Soós Eszter Petronella és Vargha Márk, valamint meglepetésvendégek a kötet szereplői közül.

 

BOM karácsony 

Karácsonyi fogadás a Petőfi Irodalmi Múzeum éttermében 2012. december 18-án 19.15-től. Fellép: a BOM művészeti együttese. Fogadás, beszélgetés 23 óráig. (A fogadáson csak meghívóval lehet részt venni.) 

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Print

Kapcsolódó tartalmak

Bon-BOM, 2026. szeptember

A nulladikat nem számítva immár az 5. zamárdi szabadegyetemet rendezzük meg, 2026. szeptember 18—20. között, amelyre somogyi Koppány vezér személyesen ellátogat, s vele együtt 19-én

Koppány – koppányság

5. ZAMÁRDI SZABADEGYETEM A nulladikat nem számítva immár az 5. zamárdi szabadegyetemet rendezzük meg, 2026. szeptember 18—20. között, amelyre somogyi Koppány vezér személyesen ellátogat, s

Kiáltó csend

Összetartozás – 11. partiumi szabadegyetem 2016 óta Berettyóújfalu és környéke (Bihar, Partium, Nagyvárad) a helyszíne a partiumi szabadegyetemnek. Berettyóújfalu idén is egyetemváros lett 2026. július

Bon-BOM, 2026. június

Polémia a magyar érettségi körül. Mi legyen, és mi ne legyen benne. Valamint: meghatározható-e a fegyelem az általános és a középiskolában. Ha pedig nem, akkor