Gyalogos szeminárium – az esemény

2013. december 13-án az ELTE BTK-n rendezzük meg a Bolyai Önképző Műhely első hallgatói konferenciáját, a Gyalogos szemináriumot. Ennek célja, hogy kicsit jobban megismerkedjünk egymás területével, érdekes előadásokat hallgassunk, illetve előadóként azt gyakoroljuk, hogyan lehet elmagyarázni a saját szakmánk problémáit egy intelligens, de nem szakmabeli közönségnek úgy, hogy a lényeg azért érthető legyen. A beérkezett kivonatokat tekintve nagyon változatos lesz a paletta, biztosan mindenki talál majd magának az előadások között az érdeklődésének megfelelőt. Ráadásul az intellektuális élmény mellett talán arra is jó a rendezvény, hogy ezúttal egy a megszokottól eltérő szempontból ismerhetjük meg egymást.

Helyszín: ELTE BTK A épület 336-os terem.

Részvételi szándékodat jelezheted itt, a részletes programot pedig letöltheted oldalunkról! Mindenkit szeretettel várunk – az ismerőseidet is.

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Print

Kapcsolódó tartalmak

Bon-BOM, 2026. szeptember

A nulladikat nem számítva immár az 5. zamárdi szabadegyetemet rendezzük meg, 2026. szeptember 18—20. között, amelyre somogyi Koppány vezér személyesen ellátogat, s vele együtt 19-én

Koppány – koppányság

5. ZAMÁRDI SZABADEGYETEM A nulladikat nem számítva immár az 5. zamárdi szabadegyetemet rendezzük meg, 2026. szeptember 18—20. között, amelyre somogyi Koppány vezér személyesen ellátogat, s

Kiáltó csend

Összetartozás – 11. partiumi szabadegyetem 2016 óta Berettyóújfalu és környéke (Bihar, Partium, Nagyvárad) a helyszíne a partiumi szabadegyetemnek. Berettyóújfalu idén is egyetemváros lett 2026. július

Bon-BOM, 2026. június

Polémia a magyar érettségi körül. Mi legyen, és mi ne legyen benne. Valamint: meghatározható-e a fegyelem az általános és a középiskolában. Ha pedig nem, akkor