Október 23-áról Szerémi Kristóf hallgatónk cikkével emlékezünk.
Október 23-a 1991 óta nemzeti ünnep, egy olyan eseményé, mely talán a 20. században utoljára engedte a magyarságot egységesen fellépni, bár a célok nem voltak világosak. Mint minden a történelemben, ez is hosszabb folyamat eredménye. Hozzájárult Ausztria függetlenné válása 1955-ben, Rajk László újratemetése, a lengyel munkások megmozdulása.
A hazai egyetemista ifjúság szimpatizáns megmozdulásokat indított, megalakította a saját szervezeteit, előbb Szegeden, majd több nagyvárosban és a fővárosban is. Követeléseket fogalmaztak meg a rendszerrel szemben.
Az események egyik fontos helyszíne a főváros volt, a Március 15. téren a Petőfi- és a Bem-szobornál indult el a változás, tenni akarás. Főleg fiatal értelmiségiekből állt a tüntetők hada, mely kétszázezerre duzzadt. Bíztak a tömeg, a nép erejében. Estefelé szétváltak útjaik és onnantól irányíthatatlanná váltak az események. A tüntetők egy része a Sztálin-szobor ledöntésére vállalkozott a Városligetnél, mások a Parlament előtt Nagy Imrét követelték a kormány élére, egy harmadik csoportosulás a Magyar Rádióban szerette, pontosabban akarta beolvastatni a követeléseket. Ezek aztán végképp fellobbantották az akkora már pislákoló tüzet.
Nagyon sokrétű volt a megmozdulók társasága: voltak, akik csak belső reformot akartak (reformellenzék), és voltak, akik drasztikus, gyors változást szerettek volna, és egészen biztos vagyok abban, hogy sokan hősök szerettek volna lenni. A rendszer nem adta magát, fegyvert vezényelt az emberek ellen. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy kegyetlen vérontásokra került sor, mindkét fél részéről. Budapest mellett a többi nagy- és kisváros és a vidék is megmozdult, hangot adva az általános elégedetlenségnek. Változást akartak.
Az ellenállást azonban megtörte a túlerő, és következett a kegyetlen megtorlás, majd a konszolidáció időszaka. Az esemény elég nagy nemzetközi visszhangot is kapott: az ENSZ-ben tárgyalták ugyan a magyar ügyet, de végül a szuezi válság miatt háttérbe szorították.
Menekültek áradat hagyta el az országot. Elvis Presley külön gyűjtésre szólította fel az amerikai társadalmat az oda érkezők megsegítésére.
A Kádár-rendszer tabuja volt, alap ahhoz, hogy mit nem akar a rendszer. Azóta is nehézséget okoz a megítélése az események kuszasága miatt, illetve, hogy még élnek a résztvevői, akik szubjektumukkal erősen hatnak az események értelmezésére.
Minden ünnep vagy gyász magában hordozza a tanulságot a jövőre nézve. Az októberi megemlékezéseké talán ez: maradjunk hűek elveinkhez, elképzeléseinkhez, álljunk ki értük. Hogy meg is kell halni miattuk? Azt mindenkinek magának kell eldöntenie, értékelnie.
Felhasznált források:
Orbán Éva, Amit ’56-ról mindenkinek tudnia kell, Technika Alapítvány, Budapest, 2006.
Romsics Ignác szerk, Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, Budapest, 2010.
https://oktober23.kormany.hu/ (utolsó letöltés: 2019. 10. 01.)
Szerémi Kristóf
.A cikket a Bon-BOM 2019. októberi számában közöltük először.
